Idén december 3-án, pénteken indult útjára Budapesten az ünnepi díszbe öltöztetett Mikulástroli. A Mikulás és segítője ezúttal is várja az utasokat, valamint a cipősdobozba csomagolt ajándékokat, amelyeket a BKK eljuttatElolvasom

A Doktornő 43 éven át járult hozzá az újpesti lakosok egészségmegőrzéséhez. Önkormányzatunk fájdalommal tudatja, hogy kerületünk felnőtt fogorvosa Dr. Szekeres Edit Éva életét vesztette A Doktornő 43 éven át járultElolvasom

 Tovább folytatódik az első ajtós felszállási rendű járatok bővítése: október 2-tól, szombattól hétvégenként csak az első ajtót lehet felszállásra használni a IV. kerület és a Keleti pályaudvar között közlekedő 20EElolvasom

Műtárgyak Éjszakája

  Ötven budapesti helyszínen több mint száz program – kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések – várják az 5. Műtárgyak éjszakája látogatóit június 17.Elolvasom

Péni István döntőbe jutott a férfi légpuskások között az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján, míg Pekler Zalán tizedik lett az alapversenyben, ezzel lemaradt az olimpiai kvótáról.     AElolvasom

A Ferencváros bebiztosította címvédését a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a 30. forduló keddi játéknapján otthon 3-0-ra legyőzte az Újpestet. A zöld-fehéreknek jelenleg 69 pontjuk van, a második Puskás Akadémiának pedigElolvasom

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójának menetrendejét.     Az MLSZ csütörtöki tájékoztatása szerint Magyar Kupa május 3-án sorra kerülő döntőjében érdekelt két csapat, az Újpest FCElolvasom

PiacPlacc

A PiacPlacc szombati és vasárnapi napokon kerül megtartásra 6:00- 13:00-ig. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi április 24-től újraindul a közkedvelt PiacPlacc a Szent István téren. Az esemény a szombati ésElolvasom