Gróf Károlyi István Bécsben született, 1797. november 18-én és Fóton, halt meg 1881. június 12-én. Gróf, főispán, politikus, akadémikus, Újpest alapítója.
Pesten nevelkedett a család Egyetem utcai palotájában. Kezdetben otthon magántanárok mellett tanult, később a pesti kegyesrendiek gimnáziumába járt. A pesti egyetemen jogot tanult, s miután a jogi tanulmányait s a királyi táblai hites jegyzői évet bevégezte, 1817-ben a magyar nemesifjak szokása szerint, megkísérelte a katonai pályát.
A Liechtenstein-huszárezredbe állt be, és ott hadnagy volt, ám csakhamar a császári udvar diplomatája lett a párizsi nagykövetségen. A francia főváros legelső köreiben, sőt XVIII. Lajos és X. Károly király udvarában is szívesen látott vendég volt.
Közben utazni is járt, leginkább Itáliába, a művészetek klasszikus földjére. Párizsban s Firenzében ismerkedett meg Dillon Eduard gróf ezredes s firenzei francia követ családjával, kinek leányát, Georginát, Polignac herceg miniszterelnök sógorasszonyát 1820-ban feleségül vette.
Ez az összeköttetés szoros kapcsolatba hozta őt a francia udvari és kormánykörökkel. Nemsokára mind a katonai, mind a diplomáciai pályáról visszalépett, 1821 őszén hazajött, átvette a fóti uradalom kormányzását s csöndes visszavonultságban élt.
Felesége halála után, akitől Ede fia született, 1831-ben második házasságra lépett a tatai Esterházy Miklós gr. leányával, Franciskával, akitől Sándor fia született.
Az 1838-as nagy pesti árvíz után, hogy a főváros lakóin segítsen, kedvezményekkel ösztönözte a Duna melletti területen való letelepedést – ebből a telepből 1840-ben megalapította Új-Megyer néven Újpest községet.
Támogatta az újpesti ipar fejlődését, mesterembereket és gyárosokat telepítve le a községben. Külön foglalkozott a megvalósítandó építkezések külső alakjával, melyből egyértelműen városias kép rajzolódik a szemünk elé:
„Ezen új gyarmat díszítése, és a tűzkár elmellőzése végett köteleztetnek a vállalkozók és minden építeni vágyók házokat homlokkal az utca felé építeni és úgy, hogy oda semminémű dísztelen és a jó ízléssel ellenkező épületek ne tétessenek, a tető cserépből, vagy zsindelyből legalább, a kerítés kőfal vagy deszkából engedtetik, sövényezés és körül árkolás egyáltalán tiltatik…”
A csöndes magányban elmélkedő, vallásos és jótékony főurat a szabadságharc kizökkentette szokott nyugalmából. 1848-ban ő maga oktatta a fóti nemzetőröket a katonai gyakorlatokban, lovakat ajándékozott a honvéd seregnek s a szabadságharcban huszárezredet állított, mely nevét viselte s harci babérokat szerzett, e célra ajándékozta az úrbéri kárpótlás fejében neki járó nagy összeget. Korábban hivatalt nem keresett s nem vállalt, most a nádor-helytartó s Pest vármegye rendjei felhívására elfogadta a Pest vármegyei főispánságot.
A szabadságharcban való részvétele miatt 1849. februárjában vád alá helyezték, a budai katonai bíróság április 3-án elfogatta, s Batthyány Lajos miniszterelnökkel együtt előbb külföldre, Laibachba s Olmützbe hurcolták, s e helyeken és végül Pesten az Újépületben vizsgálati fogságot szenvedett. Haditörvényszéki elítéltetése után Theresienstadtban volt elzárva. 1850-re szabadságát visszanyerte ugyan, de 100 000 forint pénzbírságot kellett váltságul fizetnie.
Halála után Erzsébet királyné maga szállott le a fóti bazilika fényes sírcsarnokába, hogy neki is, mint előbb Deáknak, koporsójára tegye az elismerés koszorúját. A Magyar Tudományos Akadémián Ipolyi Arnold püspök tartott felette lendületes emlékbeszédet, kiemelve mély vallásos érzelmét, magas műveltségét, hazafias áldozatkészségét, lelke és szíve nemes tulajdonait.