Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását”.

    Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta, a kormány Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak. A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.
    Szerinte a kormány által odaítélt önkormányzati támogatási összegek mögött nincsenek tisztességes számítások; a DK-s vezetésű kerületek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt.
    Szaniszló Sándor közölte, hogy a DK polgármesterei korábban per helyett inkább közösen tárgyaltak volna a rezsikompenzációról, mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a tárgyalás lehetőségét „jogtalanul megtagadták tőlük”. Pedig az ország nem épülhet a kormánnyal kötött egyéni alkuk sorozatára, hanem becsületes, kiszámítható kormányzás szükséges – fogalmazott, hozzátéve: „Orbán Viktor azonban nem tárgyal és nem kormányoz, csak büntet és elvesz”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .