„Újpest Önkormányzata továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy az Újpesti Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonának (továbbiakban átmeneti otthon) korábbi vezetője számos mulasztást követett el, melyet alátámaszt az ágazati belső vizsgálat, az Önkormányzat belső ellenőrének vizsgálata, valamint a külső, független szakértő által végzett átvilágítás is.

A szociális ágazat belső vizsgálata megállapította, hogy Becker Zita részéről „elvárható lett volna a haladéktalan beavatkozás”. Az önkormányzat által kezdeményezett belső ellenőrzés megítélése szerint is „azonnali jelzéssel kellett volna élnie az NM rendelet szerinti jelzőrendszer tagjai felé, illetve orvosi vizsgálatot kezdeményezni, a rendőrségi feljelentést pedig szükséges lett volna megtennie.” Továbbá az önkormányzat által felkért külső, független szakértői átvilágítás is számos szabálytalanságot állapított meg az intézmény működésével kapcsolatosan.

A belső vizsgálatok mellett az önkormányzathoz az intézményben dolgozók jelentős része által eljuttatott levélben (nevüket aláírásukkal is felvállaló munkavállalók) jelezték a panaszukat az intézmény vezetőjével szemben, fojtogató légkörre is hivatkozva.

Ezért álláspontunk szerint a Szociális Intézmény igazgatója, Ruszkai Zsolt helyesen döntött, amikor megszüntette az átmeneti otthon mulasztásokat elkövető korábbi vezetőjének munkaviszonyát.

A szociális ágazat tájékoztatása szerint a zárt tárgyalás során a felek a szakmai vezető felmentésének okait nem vitatták. Egy várhatóan elhúzódó pert elkerülendő a felek közösen megegyeztek egy, a rendes felmondás szerinti távolléti díj, vagyis a felmentett munkavállaló kéthavi munkabérének megfelelő összegben. Ezzel Becker Zita is egyetértett, és ő maga sem akarta tovább vinni a bírósági eljárást. A közös megállapodás nem menti fel az intézmény korábbi vezetőjét az eddig megállapított mulasztásai alól.

A szociális ágazattal kapcsolatos hatáskörök Perneczky László (LMP), alpolgármester munkakörébe tartoznak, az átmeneti otthon irányításáért pedig közvetlenül a Szociális Intézmény igazgatója, Ruszkai Zsolt felel.

Az átmeneti otthon élére nyílt pályázat keretében új vezető került kiválasztásra. Az Ő feladata többek között a fentebb hivatkozott szakértői véleményben megállapított hiányosságok megoldása. Az önkormányzat a maga részéről lezártnak tekinti a munkaügyi bírósági ügyet, és arra fókuszál, hogy immáron az új vezetővel megfelelő színvonalon gondoskodjon az átmeneti otthonban jelenleg ellátásban részesülő 15 gyermekről.”


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .