Egy hónapra letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a három férfit, akik részt vettek az újpesti gumilövedékes lövöldözésben vasárnap – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

A közleményben azt írták, hogy a gyanúsítottak egy parkolóban két férfire támadtak, az egyik egy gumilövedékes pisztollyal többször rálőtt az egyik sértettre, másikuk pedig késsel vágta meg egy másik sértett combját. A meglőtt férfi életveszélyes, a megkéselt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérült szenvedett – tették hozzá.
Ismertették, hogy a lövöldöző férfi cselekménye bizonyítottság esetén életveszélyt okozó testi sértés, míg a másik két férfi cselekménye csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megállapítására lehet alkalmas.
A bíróság a letartóztatást azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy a három férfi szabadlábon befolyásolná a kihallgatandó embereket, és ezzel megnehezítené, meghiúsítaná a bizonyítást. Továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert mindhármukat többször ítélték már el erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt – áll a közleményben.

Mint már ismeretes, Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 24-én 13 óra 5 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Budapest IV. kerületi Temesvári utcában lövöldözés történt.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy család tagjai két autóval érkeztek a helyszínre és szóváltásba keveredtek egy ott lakó családdal. A két család vitája során, az egyik autó utasa egy gumilövedékes fegyverrel több lövést adott le, majd a helyszínről elmenekültek. A lövések miatt két ember sérült meg, akiket a mentők kórházba vittek.