A hosszúra nyúlt testületi ülésen a képviselők egyebek mellett az önkormányzati adókkal kapcsolatos döntéseket hoztak, átláthatósági rendeletet szavaztak meg és az új fejlesztésként, 2025-ben életbe lépő újpesti közösségi költségvetés programról is döntöttek.
A testületi ülés elején napirend előtti felszólalásokra került sor, melyekben többek között szóba került az immár két éve nagy sikerrel működő ifjúságsegítő és drogprevenciós célú Újpesti Felhőn Szállók program, a múlt héten sikeresen lezajlott zöldhulladék gyűjtőzsák akció és alma- és mézvásár, valamint a fővárosi választókerületek tervezett átrajzolása, amely kettévágná Újpestet és megszüntetné az újpesti központú körzetet.
A teljes tájékoztatót itt elolvashatod
- Otthon Start: amikor az állami segítség nem oda érkezik, ahová szánták
- Új lakónegyed jöhet létre Újpesten – 310 lakás épülhet a Városkapu közelében
- Tudtad, hogy az Újpesti kikötő valaha komoly ipari központ volt?
- Újpest FC – Debrecen VSC labdarúgó-mérkőzés (02.13.) – Tájékoztatás forgalomkorlátozásról
- Elérhető a Közösségi Költségvetés Program keretén belül szavazásra bocsátandó ötletek listája













