Bár jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg: a Cofidis adatai szerint az ügyfelek tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttek autóvásárláskor, mint egy évvel korábban.

    Az MTI-nek csütörtökön küldött elemzésben azt írták, átrendeződött a gépjárműfinanszírozási piac. Az újautópiacon kialakult ellátási problémák miatt tavaly az év első felében sokan döntöttek úgy, hogy új gépjármű helyett inkább azonnal elérhető használtat vásárolnak, ugyanakkor a hazai használtautó-import jelentősen visszaesett.  
    Székely Ágoston, a hitelintézet partnerértékesítési területvezetője a közleményben kiemelte: az évi mintegy 260 milliárd forint forgalmú autófinanszírozási piacon 2022-ben csupán enyhe visszaesést mértek 2021-hez képest, de a gépjárművek darabszáma jelentősen csökkent.
    Az autók árának emelkedésével együtt nőtt a felvett hitel összege is: a használt autóknál átlagosan csaknem 3,5 millió forintra emelkedett, 44 százalékkal meghaladva az  egy évvel korábbit, és 1 millió forinttal emelkedett az új autók átlagos hitele is.
    Bár a Cofidisnél 2022-es lízingszerződések egyharmada 7 évnél idősebb autóra szól, a megállapodások csaknem felét (47 százalék) az 1-6 éves gépjárművekre kötötték.
    Az idén egyre több új autó érkezik a magyar piacra, emiatt nőni fog az eladásra kínált használtautó-állomány. A növekvő kínálat és a forint árfolyamának stabilizálódása (erősödése) miatt elindulhat egyfajta árverseny. A nagy kérdés az lesz, hogy a finanszírozói környezet mennyire tud támogató lenni, azaz hogyan alakul majd a forrásköltség, illetve a kamatszintek, és erre hogyan reagálnak a vásárlók – mondta Székely Ágoston.
    A Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2022-ben a Cofidis 32 százalékos részesedéssel piacvezető lett a magánszemélyek által vásárolt használtautók finanszírozása terén.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .