A távozók között 20 ember volt a volt polgármester és alpolgármesterek kabinetjeinek tagjai (titkársági munkatársak, gépjárművezető, jogi tanácsadó, referensek, főépítész), és 20 további dolgozó főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezetők.

ŐK ÖSSZESEN 132 MILLIÓ FORINTTAL TÁVOZTAK, AZAZ ÁTLAGOSAN 3.3 MILLIÓT TETTEK ZSEBRE AZÉRT, HOGY NEM MARADTAK A KURZUSVÁLTÁS UTÁN.

Ezt egy kicsit árnyaltabban erősítették meg az önkormányzat dolgozói, amit jeleztek is az index.hu felé

Déri verzióját korábbi újpesti városházi dolgozók árnyalták. Felhívták a figyelmet egyrészt arra, hogy az összegbe beleértendők a munkáltatót terhelő járulékok, vagyis a 132 milliónál jóval kevesebb a bruttó munkavállalói pénz, és értelemszerűen még annál is kevesebb a nettó. Másrészt azt mondták, a létszámban olyan is van, akit gyakorlatilag Déri bocsátott el, például a jegyző, akivel egy 16-i állománygyűlés után közölték, hogy pályázatot írnak ki a helyére. Azt is állították, hogy a közös megegyezésben foglalt összegek semmivel sem voltak nagyobbak a szokványos összegeknél. Azt is mondták, hogy nem egyeztettek a távozó polgármesterrel.

Volt köztük olyan is akik egyenesen kijelentették, hogy nem akarnak együtt dolgozni az új ellenzék által vezetett önkormányzattal.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.