Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta aElolvasom

Budapest határában hamarosan elkezdődik az első saját tulajdonban lévő muzulmán temető kialakítása – írja a Blikk. A Magyar Iszlám Közösség a lap szerint már kifizette a földterület árát, valamint megkaptaElolvasom

Arold Péter Észrevettétek, hogy a nagy futár cégek – helyesebben ételkiszállító cégek – a magyar alkalmazottait felváltották a külföldi állampolgárok? Emlékeztek erre a plakátra?Nem vagyok egy nagy rendelős de időnként,Elolvasom

Nem oly régen, még a nagy lengyel-magyar barátságra hivatkozva harcoltak vál-vál mellett. Ez már a múlt. Most kiadták a parancsot. Lőni mindennel amink van. A mi pénzünkből.Elolvasom

2024. január 1-től  fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni. A teljes M0-ás körgyűrű (déli és keleti szektor, Megyeri híd)a Békés vármegyei autópálya-szakaszokElolvasom

Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A magyarElolvasom

Déri Tibor Polgármester Ezúton értesítem lakosságot, hogy Újpest hatályos településfejlesztési dokumentumainak felülvizsgálata során elkészített Újpest 2027 Integrált Településfejlesztési Stratégiáját (Újpest ITS 2027) Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete 2023.Elolvasom

December 31-ig van érvényben a jelenlegi rezsiszabályozás, utána tud arról dönteni a kormány, hogy változtat – mondta még október derekán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter – irja az Index AElolvasom

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatói intézkedésének megfelelően a kerületünkben kiépített Monitoring Lakossági Riasztó Rendszer (MoLaRi) 2024. évben végrehajtandó próbáinak időpontjait az alábbi táblázat tartalmazza: Indítás időpontja                  Kiadásra kerülő jel2024Elolvasom

A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKKElolvasom

Bulvár pubi Igen, úgy tűnik, hogy Alain Delon gyerekei, Anouchka, Anthony és Alain-Fabien, kilakoltatták apjuk élettársát, A család szerint Rollin kihasználta a 88 éves színész korát és rossz egészségi állapotát,Elolvasom

2023-ban immár negyedik alkalommal írja ki a Fővárosi Önkormányzat „Égigi Érő Fű” udvarzöldítési pályázatát. A pályázat keretében társasházak, lakásszövetkezetek pályázhatnak belső udvaraik zöldítésére. A pályázati honlapon tervezési segédlettel, korábbi tervek és aElolvasom

Karácsony Gergely reakciója a Dubai projekttel kapcsolatban, ahol megmagyarázza, miért hazudtak megint Orbán bérencei. Amikor kiszivárgott, hogy a kormány titokban egy 220 méter magas felhőkarcoló megépítését is tartalmazó rákosrendezői ingatlanfejlesztésrőlElolvasom

Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyigazgatója, Trejtnar Anita. A World TOPElolvasom

Emléktáblával és koncertelőadással emlékezett meg a Kőbányai Önkormányzat Cerháti Zsuzsa születésénel és halálának évfordulója alkalmából. Emléktábla jelzi mostantól Kőbányán, a Kőrösi Csoma Sándor út 43-51. szám falán, hogy hol éltElolvasom

Bedő Kata Mint azt a fotókon is láthatják, kezdetét vette a Városháza melletti jégpálya építése, ami idén megújulva, egy kisebb jégfolyosóval kiegészülve várja majd a látogatókat. Emellett pedig rengeteg programmalElolvasom

A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknekElolvasom

Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a napon a hívők emlékeznek meg az elhunyt szeretteikről és azElolvasom

Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a napon a hívők emlékeznek meg az elhunyt szeretteikről és azElolvasom