Aknamentesítés közben életét vesztette két tűzszerész Horvátországban, a Lika-Zengg megyei Canak település körzetében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Egyikük már a helyszínen meghalt, társa kórházba szállítás közben vesztette életét – olvasható a közleményben.
1991-től mostanáig összesen 2017 civil szenvedett sérüléseket aknarobbanás miatt, közülük 524-en életüket vesztették. A tűzszerészek közül munkavégzés közben 65-en meghaltak, és 152-en megsérültek.
Lika-Zengg megyében ez idáig összesen 130 négyzetkilométer, korábban elaknásított területet tisztítottak meg, és további 76 négyzetkilométernyi, erdővel borított terület maradt még szennyezett. Csak ebben a megyében eddig 23 ember veszítette életét amiatt, hogy aknára lépett.
A horvát aknamentesítő központ (HCR) adatai szerint az 1990-es évek első felében dúló délszláv polgárháborúból visszamaradt aknagyanús területek nagy részét már megtisztították. Még 6 megyében – összesen 28 város és járás területén – mintegy 148 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni. A HRC adatai szerint valamivel több mint 12 ezer aknát kell még hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt.
Az ország területén jelenleg is 6255 ezer tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területekre.
Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja gyalogsági aknák gyártását, kereskedelmét és telepítését, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és az aknamezők felszámolását.
Kép: Google Earth
- Kovács Gergő szívesen látná a Dunát a körúton
- Egy könnyűszerkezetes raktár- és szerelőcsarnokban csaptak föl a lángok – videó
- A háziorvosi rendelőkben és az Újpesti Szakrendelőben is kérhető az influenza és a szamárköhögés elleni védőoltás
- Tovább árad a lehallgatási botrány
- Kertész Imrére emlékezünk – 95 éve született a magyar Nobel-díjas író